Március 7., Tamás
Tamás napja, március 7-e a hozzá fűzött mondókát juttatta a falusiak emlékezetébe: "Tamás, aki jobb ember, mint három más". Vagyis, akár fúj a zord szél, akár hull a hó, jobb ilyenkor az időjárás - mert mégiscsak kifelé megyünk a télből -, mint a három "-ember" végződésű hónapé, szeptemberé, novemberé, decemberé, mivel akkor egyre közelebb kerülünk a télhez. A babona szerint - március 9-én - Franciska derűje, vagy borúja hosszabb távra megmutatta a remélhető időjárást. Amilyen nap volt Franciska napkor olyan lesz a március időjárása. Hasonló hiedelem fűződött - március 10-én - a 40 vértanú napjához. A negyven mártír a legenda szerint 320 körül, az Örményországi Szebasztéban szenvedett fagyhalált a hitéért egy tó jegén. Nálunk a március első fele - nem ritkán a hónap java része is - a télutó és a tavaszelő küzdelmében zajlik, tehát az ilyenkor előforduló fagyos napok ismeretanyaga kapcsolta össze a pásztorok és a földművesek képzeletvilágában a vértanuk ünnepéhez fűződő 40 napos időegységet. Ez a jellegzetes motívum figyelhető meg a gyertyaszentelői medvejóslatban, a 40 napos nagyböjtben, vagy a Medárdi 40 napos népi prognózisban.
Március 12., Gergely
A csillagászati télutó sokszor bevált határnapja volt március 12-e, a 604-ben elhunyt Nagy Szent Gergely pápa "égi születésnapjának", azaz halálának emlékünnepe. Ahogy a máig népszerű csíziós versike is mondja: "Gergely napja ritka, ha jó. Hideg, szeles, sokszor van hó." Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. A magyar nyelvterületen jól ismert szólás: „Megrázza még szakállát Gergely”, vagyis előfordul, hogy e napon havazik: „Megrázta szakállát Gergely”. Csépán Gergely hetében vetették a krumplit. Sokfelé alkalmasnak tartották e napot a búza, rozs, hüvelyesek és a palántának való mag földbe tételére. Szlavóniában Gergely és József napja között vetik a lent. Topolyán ezen a napon szórták el a mákot, mert úgy vélték, hogy akkor nem lesz férges.
Szent Gergelyben egyébként az iskolák patrónusát is tiszteljük. A nagy egyházdoktor iskolák alapításáról volt híres, és ezért ő is, Balázzsal együtt, a diákok ünnepeltje. Az általa újjászervezett istentisztelet rendjéhez igazodva születtek meg az úgynevezett "Gregorián dallamok". Neve napján a kisiskolások tarka, csúcsos süvegben járták körbe a falut, és "Gergelyeztek". Kicsit a katonatoborzásra emlékeztetően hívogatták leendő pajtásaikat az iskolába. Valamikor a Gergely-nap volt a téli szünet vége, a gyerekhad ilyenkor gyülekezett újra az iskolában, és a Gergely járással összegyűjtött ajándékok elősegítették az újrakezdést.
Gergely pápa nagyon érzékenyen reagált korának kihívásaira is, hiszen a szent Páli gondolatok jegyében sem tűrhette az Istentől lopott, mindenek fölötti uralomra törekvést. Ezért, amikor a keleti egyházhoz tartozó konstantinápolyi püspök magát "egyetemes pátriárkának" nevezte, ő felvette a pápák ma is használatos címét: "Isten szolgáinak szolgája".
Gergely nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát (509-604), iskolák alapítóját, a gregorián-éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak. A magyarországi Gergely-járás eredetét, interetnikus kapcsolatait Földei Béla vizsgálta. Tanulmányában többek között felvázolja a szokás kialakulását a középkori szegény tanulók különböző ünnepekhez kötődő mendikálásától, mely a 17. század közepétől Balázs napjához (feb.3.) de rendszerint Gergely napjához kötődött.
A Gergely-járás szokása országosan ismert volt, de élő gyakorlatát már csak szórványosan lehet megtalálni. A Gergely-járás célja a 17. századtól nemcsak az adománygyűjtés volt – melyet sok esetben a tanító díjlevelében rögzítettek –, hanem az iskolába való verbuválás is. A katonai toborzás mintájára a szereplők különféle katonai rangot viseltek, és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. Néhol a püspököt is megszemélyesítették. A szokás azonban az idők folyamán egyszerűsödött.
A Gergely-járás éneke és szövege összetett. Jellegzetes szövegeleme a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napja” kezdetű hosszú ének, mely a 17. század végén megjelent egyházi énekeskönyvben (Zöngedező mennyei kar. Lőcse, 1696) is szerepel. A szövegnek jól ismertek 18–19. századi változatai (Égető 1969). A szokást gyakran a tanítók egyéni leleményei alakították. Az énekhez kapcsolódhatott a szereplők tréfás bemutatkozása, jókívánságmondóka és adománykérés.
Réső Ensel Sándor szokásgyűjteménye 1844-es leírást idéz: „Borsodban s csaknem egész felső Magyarországon a református iskolás gyermekeknél szokásban volt a Gergelyjárás; de már most csak kevés helyen van divatban. Gergelynapkor t. i. az iskolás gyermekek dobbal, zászlóval czifrán s pántlikásan felöltözve, s csaknem minden házba beköszönve, dallás közt bejárták a falut, vagy várost, hogy a még iskolába nem járó gyermekekkel kedvet kapassanak az iskolába járásra, aminthogy ha valamely házba bementek, azt volt első szavok: van-e katona, ki Pallas táborába beáll? Többek közt a kengyelfutó kitünőleg czifrán volt öltözve. Ezen azon joga volt, hogy akármely házba bementek, az ágyra fölheveredhetett, hanem e kiváltság árát gyakran keservesen megfizette; mert az ágyba jó eleve tűt rakván, kengyelfutó uramat jól megszurkálta. A többi Gergelyjárók az asztalt körülállván, egy pár dalt elénekeltek, s ezután leülvén, a házigazda valamivel megkínálta. Ekkor előállt a nyárs és kosárhordó. A nyársat, ahol különös kárt nem tett, a padlásba ütötte. A nyársra szalonnát szúrtak, a kosárba tojást tettek, tehetősebb háznál pénzt is adtak. Ami így begyűlt, az iskolatanítóé lett, de aki rántottával néhányszor megvendégelte a Gergelyjárókat. Volt még a Gergelyjárókkal egy úgynevezett morjó (bajazzo) is, ki képét korommal bekenvén, ruháját szalmával kitömvén egy karikással a kezében, a többi gyermek előtt futkosott és pattogott, s különféle pajzánságot elkövetett. A morjó szájába, amennyire emlékezem, következő vers volt adva:
Miért bámulsz rám vén vasorru bába?
Nem láttál még embert angyali formába?
Távozz ez ártatlan seregtől messzire,
Mert másként jót húzok hátad közepire!
„Már régóta szokásban van e vidéken, hogy az iskolásgyermekek hárman vagy négyenként egy csapatban, szalagokkal és virágokkal feldíszített kalapjukkal mennek házról házra s át a szomszéd községekbe is Gergely-napot köszönteni. Közülük egy a bejelentő ki előre megy és »szerencsés jó napot« kívánva megkérdezi, hogy »Megengedik-e Szent Gergely napját köszönteni?« A háziak beleegyezése után bejönnek mindnyájan és eléneklik együtt az éneket. Rendesen pénzzel, tojással meg sonkával fizetnek. A pénz a fiúkat, a tojás meg egyéb a tanítót illeti.”
A Mura-vidéken, Göntérházán azonban még ma is élő népszokás a Gergely-járás. Felpántlikázott kalappal indulnak a Gergely-járók. A pántlikát a rokon lányoktól kapják. A csoport vezetője fakardot visz, melyre egy darab paprikás füstölt szalonnát tűznek. Kosarat és erszényt is visznek magukkal. A 3–5 tagú csoport 7–8. osztályosokból kerül ki. A népszokás 1895-re nyúlik vissza, mikor bevezették a kötelező népoktatást. A korabeli tanító szervezte meg, hogy népszerűsítse az iskolát. A házaktól gyűjtött tojást a tanítónak vitték, aki rántottával kínálta a Gergely-járókat. Ma már a tanító nem fogadja el az adományokat, így a gyerekek osztják el egymás között a tojást és a pénzt.
Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. A magyar nyelvterületen jól ismert szólás: „Megrázza még szakállát Gergely”, vagyis előfordul, hogy e napon havazik: „Megrázta szakállát Gergely”. Csépán Gergely hetében vetették a krumplit. Sokfelé alkalmasnak tartották e napot a búza, rozs, hüvelyesek és a palántának való mag földbe tételére. Szlavóniában Gergely és József napja között vetik a lent. Topolyán ezen a napon szórták el a mákot, mert úgy vélték, hogy akkor nem lesz férges.
Forrás: net, origó, Magyar Néprajz VII.
