JANUÁR 17. ANTAL NAPJA
A háziállatok védőszentjeként tisztelték Remete Szent Antalt. A hozzá kapcsolódó hiedelmek és szokások a hitújítás korában lehanyatlottak, és Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éledtek újjá (Bálint S. 1977: I. 145–155). Hagyományai inkább a hazai délszlávok között éltek tovább, de szórványos adatok vannak a magyarok köréből is. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló tünetű mérgezést. Gyógyítása olyan praktikákkal volt kapcsolatos, melyek Szent Antal napjához kötődtek (jan. 17. Remete Szent Antal, jún. 13. Páduai Szent Antal, valamint kedd és péntek, mert ezek Szent Antal napjai). A Szent Antal tüze elleni ráolvasások legarchaikusabb darabjai a bukovinai székelyeknél és a moldvai csángóknál maradtak fenn. Itt egy bukovinai ráolvasó:
| Elindult Szent Antal hét fiával, hét lányával, |
| hetvenhétféle unokájával |
| Tüzes orbáncos dagadott sebeivel, |
| Fene farkasaival, vad oroszlánjaival, |
| hogy (mondjam;) Jusztinának gyenge szüvit elszorítom |
| piros vérit ott megiszom. |
| {7-117.} Térj meg Szent Antal, |
| Kérlek a Jézus Krisztus keserves kínszenvedéseire, |
| Öt méljséges sebeire, |
| Ereggy el az erdőkre, |
| Ott a vad oroszlányoknak gyenge szüviket szorítsd el, |
| piros vérüket ott idd meg! |
| Térj meg Szent Antal, vagy akármiféle eredet vagy! |
| Mikor Krisztus a földön járt, |
| Hegyek nőttek, |
| Kövek tőttek, |
| Krisztus mennybemenetele után mindenek megtértek, |
| Térj meg te is, akármiféle eredet vagy! |
| Az úrjézus Krisztusnak gyékény ágya, kőpárnája, |
| Sütelen kása, főtelen pogácsa, |
| Ez a Krisztus Urunk vacsorája, |
| Kérlek erre a keserves kinszenvedésekre, |
| Térj meg, akármiféle eredet vagy! |
| Édes Jézusom, nem az én akaratom szerint. |
| Miképpen mennyben, úgy legyen a fődön. |
| Ha te akarod, mutasd meg a te irgalmasságodat, |
| Ne nézd bűneinket, sok ellened való cselekedeteinket, |
| Édes Jézusom – eztet én odamondom. |
| (Erdélyi Zs. 1976: 110–111) |
A topolyaiak hittek abban, hogy az orbáncos betegről le lehet venni a tüzet, ha három, Antal nevű ember megáll a beteg ágya mellett, ott elszív egy pipa dohányt és a betegre fújja a füstöt. A pipát tűzkővel és taplóval kellett meggyújtani, hétszeri csiholással (Borus 1981: 23).
Forrás: net, Magyar Néprajz VII. Folklór 3.
