JÚNIUS 24. KERESZTELŐ SZENT JÁNOS NAPJA VAGY SZENT IVÁN-NAP
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.
Bár adataink a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak, a hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. A szokásról a 15. század óta vannak írásos források (Dömötör T. 1964a: 140–151), a szakirodalomban Róheim Géza (1925: 309–326) és Marót Károly (1939) foglalkozott behatóan történeti és interetnikus összefüggéseivel.
A helyi adatok szerint a tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. Bocsárlapujtőn botra szúrt zsúpkévét vittek a lányok és azt gyújtották meg, Drégelypalánkon gallyakból, szalmából gyújtottak tüzet. Kolonban a lányok bögrében vitték a parazsat, a fát pedig az ölükben. A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak.
A tüzet gyakran szabályos négyszög alakúra rakták. A tűz meggyújtásának szertartásos módjai voltak. A Csallóközben, Egyházgellén a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel „megszentelte”, majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg. Nagybodakon szűzlánynak kellett „megszentelnie” a tüzet.
A tűz átugrására – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket
| Ne félj, pajtás, ugord át, |
| nem süti meg a pofád! |
| (Kovács J. 1901: 316) |
A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek.
A szokás lényeges része a szerelemvarázslás. A Szent Iván-napi rítusénekekben több párosítószöveg is szerepel. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek. Ismert az a szólásunk, „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték.
A házasságjóslás, -varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme. Mihálygergén (Nógrád m.) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak a házasságjósláson, -varázsláson kívül még számos indoka volt.
Érdekes módon azonban az egymás melletti falvakban is különböző céllal gyújtották a tüzet. A Nyitra megyei Pogrányban többek között gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Nagyhinden úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll. Tardoskedden a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt. Az Ipoly menti falvakban, például Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél. Bocsárlapujtőn égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták: „Tüzes legyen hasznos legyen, hogy a liba ne dögöljön” (Manga 1968a: 158).
A Baranya megyei Hörnyék községből a tűzgyújtással kapcsolatos mátkázó, barátságkötő szokást közölt Berze Nagy János, mely a maga nemében egyedülálló adat. A mátkázás, komálás ideje elsősorban fehérvasárnap volt, és tojáscserével történt. „Szent János napján estefelé a falun kívül (berekben) kisebb-nagyobb (10–15 éves) fiúk rőzsét, ágotbogot hordanak nagy máglyába. Amikor sötétedni kezd, összejön a falu fiatalsága, a lányok kezében faágra kötözött meggybokréta (10–15 cm hosszú), tetejébe a kihegyezett fára alma van tűzve (Szent János alma). Ez a baba- vagy komafa. Gyülekezés után a máglyát meggyújtják s ennek fényénél két leány – jó barátnők – egymással szembe állva, a komafát kézben tartva mondják:
| Mátka, mátka mátkázunk, |
| Míg élünk, míg halunk, |
| Mindig mátkák maradunk. (kétszer) |
| (Harmadszorra:) |
| Koma, koma, komázunk, |
| Míg élünk, míg halunk, |
| Mindig komák maradunk. |
A babát kicserélik. A tűz leégése után a fiúk a tüzet ugrálják át, utána száraz fakéregből, leginkább meggyfából csávát, fáklyát gyújtanak a tűzben, azt hajtogatják fel-alá és szaladnak vele” (Berze Nagy 1940: III. 90–91).
A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Menyhén, Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát „mellfájás” ellen.
Forrás: Internet, Magyar Néprajz VII. Folklór 3, Népszokások, Ünnepek
