Bruercsi kérésére utána jártam egy kicsit a csipke témának. Olvasgattam a neten, könyvekben, régebbi kreativ magazinjaimban, illetve saját tapasztalatok alapján (Törökszentmiklósi kézműves tábor) akkor itt az összesités:

A csipke

A csipkéről a legtöbb embernek legegyszerűbb változata, a horgolt terítő jut eszébe. Ilyen kézimunkákkal volt tele a polgári otthon: nagyanyáink kisasszony kori, ifjú asszonyként és a család kormányzójaként készített remekei díszelegtek a fotelok háttámláin, a kisebb és nagyobb asztalokon, utóbb a rádió és a lemezjátszó tetején. Mára kimentek a divatból. Senki nem horgol; a szebbnél-szebb régi csipkék azonban újra keresettek, és az áruk is nő.

A csipke, mint a neve is sugallja, apró mintás textília. Sajátossága abban áll, hogy ezt a mintát nem a kész anyagra viszik rá utólag (festéssel vagy hímzésként), hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Mondhatnánk: hasonlóan, ahogy a szövet vagy a kárpit alakul, mégis azokhoz képest nagy különbséggel. A csipke ugyanis lyukacsos, szaknyelven áttört anyag, amelynek éppen könnyedsége, légiessége a fő tulajdonsága. Ebből fakad merőben reprezentatív rendeltetése is.

Csipke fajtái

A csipkének két alapvető fajtája van. Itáliából terjedt el a varrott csipke, amelynek anyaga a fehér len fonal. Technikailag az a lényege, hogy a varrónők tűvel a kezükben egyetlen szállal (gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel) dolgoznak. A vert csipke, az úgynevezett klöpli viszont több szállal készül; a verőpálcának nevezett orsókról a rájuk tekert fonalakat a henger alakú párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. A varrott és a vert csipkét nemcsak azért tekintik nemes csipkének mert ezekkel lehet a legváltozatosabb ornamentikát és textúrát létrehozni, hanem azért is, mert nagy mesterségbeli tudást igénylő változatos kivitelezés.

Kellékek amik a csipkeveréshez kellenek:

Csipkeverőpárna, amely rendszerint henger alakú, és fűrészporral nagyon keményre tömünk. Talp, amelynek feladata, hogy munka közben biztosan tartsa a párnát, az ne mozogjon. Verőkék, amelyeket az ország különböző tájain más és más névvel ismernek. pl: verőke, verőfa, orsó, batyikó, kölönc. Mintalap vagy műhelyrajz. Fonal, többnyire pamut vagy lenfonál. Gombostű, fontos hogy rozsdamentes és vékony legyen. Vékony horgolótű, ugyanis a vert csipkekészítés egyik technikai lépése az úgynevezett bekötés, amelyet horgolótűvel tudunk könnyen elkészíteni.

A készítéshez szükséges fonalat a verőkékre tekerjük. A vert csipke készítéshez mindig páros számú verőkét használunk, szálpárokkal dolgozunk. Az első párt a bal kézben, a második párt a jobb kézben tartjuk. Két pár verőke fonalainak kereszteződési pontját gombostűvel megtűzzük a mintalapon, és továbbhaladva a következő kereszteződési pontot is.

A vert csipke közvetlen elődje a rojt. A szövetdarab végének lelógó szálait kellett a felbomlástól megóvni s ezért összefonták, összecsomózták őket s így egy organikus lezárást kaptak.

Hazánkba több közvetítőn keresztül már a 19. században eljutott a csipkekészítés művészete és több műhely is kialakult, így a 20. század elejére a csetneki csipke. A leghíresebb a halasi csipke, amelyet Kiskunhalason készítenek.

A halasi csipke

A 19. század utolsó évtizedeiben az iparművészek egyik fő törekvése volt, hogy a mindent elárasztó ipari méretekben készülő "egyen"- árucikkek mellett megőrizzék a népi, illetve kézműves technikákat is. Magyarországon is több helyen fejlesztettek ki manufakturális jellegű műhelyeket, amilyenben készültek pl. a halasi csipkék is.

A halasi csipke szülőanyja Markovits Mária volt. Kiskunhalason 1902-ben Dékáni Árpád tervei alapján készültek az első csipkék. 1904-ben a St. Louisi Világkiállításon a halasi csipkét nagydíjjal tüntették ki. 1909-ben a halasi csipkét a Magyar Kézicsipke és Iparművészeti RT. vette át, de finanszírozási gondok és a tervező hiánya miatt átmenetileg leállt a készítés.

A Kereskedelmi és Iparügyi Kamara 1934tavaszán felvette a halasi csipkét áruvédjegylajstromába. 1935-ben Kiskunhalas város vezetésének és a Kereskedelmi Minisztériumnak köszönhetően felépült a máig is műhelyként működő halasi Csipke Ház. 1936-ra a halasi csipke világmárka lett. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. Két évvel később a Magyar Posta 400 ezres példányszámban "Halasi Csipke" címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki. A jelentős marketingtevékenység ellenére a halasi csipke értékesítése akadozott. 1964 óta igen ritkán tanítanak be új csipkevarrónőket. A halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált a Népművészeti Tanács minősítése alapján.

1992-ben létrehozták a Halasi Csipke Alapítványt. 1996 őszére pályázatok útján a nevezett alapítvány megteremtette a Csipke Ház felújításának lehetőségét. A Csipke Házat 1998 novemberében avatták fel. Az ezredfordulón két világkiállítást is szerveztek az újjáépített Csipke Házban.

A halasi csipke jellegzetessége, hogy kézzel varott. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot.

A csetneki csipke

A csetneki csipke története a 20. század elejére nyúlik vissza. A csetneki asszonyok a 19. században elsősorban dohánytermesztéssel foglalkoztak. A dohányipar az 1880-as években visszaesett. A felszabaduló női munkaerő képzésével a Szontagh nővérek egy – az európai divatnak megfelelő – csipke készítési kultúráját honosították meg. Így alakult ki a gömöri vert csipke mellett egy sajátos motívumvilágú csipkekészítési technika.

A Szontagh nővérek több évtizedes előkészületek után 1905-ben hozták létre háziiparukat, amely az ír horgolt csipke készítésének hagyományain alapult. Az úri kisasszonyok a tervezéstől a készítésen át az értékesítésig tökéletesen kiegészítették egymást. Gyermekeik nem lévén, halálukig anyai szeretettel egyengették a csetneki csipke sorsát, amely sok tervezés és áldozatvállalás után vált igazi magyar csipkévé.

A Szontagh testvérek nem elégedtek meg az ír csipke készítési módszerének átvételével, ezért a magyar úri himzés formáival gazdagították a motivumkincseket. A csipkéket Aranka tervezte, míg az első mintadarabokat Erzsébet készítette.

1907-ben már 192 rajz csipkeváltozata készült el. Legfontosabb elemeik a karika, a cseresznye, a bajuszka, a cakkos kör, a kis és szárnyas gránátalma, a cakkos tulipán, a levél és a nagy zárt rózsa ettek. A kezdetben horgolással hálózott felületek helyébe a sokkal légiesebb csipkeöltés vagy varrás lépett. A csetneki csipke igen rangos elismerésekkel büszkélkedhet. Sok rendezvényen, kiállításon és vásáron mutatták be az érdeklődő közönségnek.

Marianna kiegészitése a témához: a rececsipke (ez pl. a XX. század elején volt nagyon divatos, de késöbb is csinálták) Németországból indult a frivolitás amit kis "hajócskákkal" csinálnak. Mostanában nálunk is kezd divatba jönni. Pl. a testvértopicunkban a Kézimunka... sokan művelik. Sőt újra reneszánsza van a horgolásnak, sokan teritőket csinálnak, de használati tárgyakat is. Sőt egész nagy irodalma van a horgolt ékszereknek.

Forrás: wikipédia, abádszalók.flix.hu, széplak.hu, sóváricsipke.hu, szentesinfó.hu, magyar csipkekészitők egyesülete.hu, google, és Marianna :) - köszi