Reggel izgatottan készülődtem. Táskába a szendvicsek, szőlő, és viz, strand törölközők és fürdőruha, kamera és fényképezőgép. Az útvonal megvolt, és most a kecskejárta kis úttalan utak helyett az ÚJ sztrádát választottuk ami ugyan kicsit hosszabb, de időben mindenképpen rövidebb. Sokkal jobb minőségű mint a pici hegyi utak és egészen jól közlekedhető. A kértaiak sajátossága, hogy dudálnak - ha kell ha nem. A lámpát nem kapcsolják fel, a leállósáv felében közlekednek (annyira lehúzódnak az útról) és nem számit hogy kettős záróvónal van felfestve előznek, mennek mint a birkák.
Az előző napi útvonalon megintcsak átvágtunk a szigeten, most déli irányban és Sfakia felé. A hegyi szerpentint felújitották, egy sáv lezárva, korlát nincs az út mellett közvetlenül 40m szakadék (és ezt még este visszafelé végig kellett vezetnem) izgalmas volt már odafelé is. A faluban (Sfakia kb. 25 ház) letettük az autót a fő parkolóban. Hajójegyet vettünk és a tenger felől közelitettük meg a Samária Szurdokot. Először a "főbejárat" felől szerettünk volna menni, de a hajókázást nem akartuk kihagyni és az megoldhatatlan lett volna. Hiszen ha a szurdok bejáratánál hagyjuk az autót és a 18km-es séta után áthajózunk Sfakia-ba ki hozza el az autót a bejárattól. Ez láthatóan nem működött, ezért hajóztunk a kijárathoz, visszafelé sétáltunk a szurdokban, aztán megfordultunk és vissza a hajóval a kikötőbe.
Egész napos program volt és a tenger nem kimélt minket az odaúton. Erős szél, a fedélzetet beboritó viz, szerencsére napsütéssel, és mi nagyon élveztük hogy a hajót dobálják a fehér taréjú fekete hullámok, fröccsen a viz a hajó orron, felkapja a szél és finom sós párával boritja be arcunkat miközben gyerekek módjára lógtunk az első fedélzet zárt korlátjánál. A kikötés sem ment zökkenés mentesen. Ugyanis a szél miatt nem tudtunk a kikötőbe menni, ezért a kapitány a parton tett ki minket. Kisiklottunk a föveny szélére ,jó gyorsan mélyülhetett a parttól befelé a viz, mert egyáltalán nem feneklett meg a hajó és teljesen normálisan leengedték az orr részt, kiszálltak az utasok, kihajtottak az autók és a hajó visszatolatott a nyilt vizre.
A szurdokba kb. 6-8 km-t sétáltunk visszafelé. Csodás sziklarepedések, mélyedések, magasodó ormok, és mi majdnem végig a kiszáradt folyómeder kerek-fehér kövein sétáltunk. Nem mondom jó kis talpmasszázs volt, főleg hogy egy vékony gumitalpú kis cipőcskében voltam. :)))) Aztán "előkerült" a viz is, és minél inkább haladtunk visszafelé, annál inkább csordogált. A tócsából, ér lett, az érből gyenge patak, de a patakból nem lett igazi folyó. Ilyenkor a gátnál elzárják a vizet, azzal locsolják a sziget összes domboldalán szerteágazó csöpögtető rendszerrel az olajfákat. Ha ez nem lenne elpusztula minden a nyári forróságban - a helyiek szerint sivatagosodik a sziget :(( Decemberben és januárban van az esős évszak olyankor tényleg folyik a folyó és a szurdokot zárják le, sok volt a baleset, veszélyes olyankor megmászni a sziklákat.
Este csodás naplemente, sima nyugodt tenger, langyos szellő kisért minket a kikötőig. Majd kocsiba pattantunk, gyengécske világitás bekapcs és fel a kaptatóra, a hegyi ösvényre, az úttalan útra és a sötétben az úton melegedő fekete kecskéket kellett kerülgetni, mert ők ugyan arrébb nem mentek egyetlen métert sem. A főkolompos néha hallatta hangját és olyankor egy kicsit félrehúzódott a kecskenépség, de ha épp a kolompos kecske is aludt, ja kérem szépen fő az óvatos vezetés. Késő este értünk haza, fáradtan, elcsigázottan, kimerülten de egy fantasztikus élményekkel teli napot éltünk meg. Talán ez volt a nyaralás csúcspontja:
