Tegnap este az egyik giga méretű elektronikai áruházban nézelődtünk. Nem kaptam amit kerestem, mindegy is. Ugorjunk be reggelire valót venni a nagy kék áruházba ha már mellette vagyunk. Csak berohanunk úgy is késő van, nincsenek sokan, célirányosra vesszük az irányt. A bejáratnál egy sovány labrador-vizsla keverék kucorgott. A hideg betonon gombóccá fonta magát a fekete kutya. Nyakában póráz mely a kocsitárolók fém oszlopához volt kötve. A szívem is összeszorult a sovány reszkető kutya láttán. Az állateledeles üzletnél és a biztonsági őrnél jeleztük, hogy kint van a szegény pára. Azt felelték tudják, a gazdájával együtt hajléktalan. Ismerik a kutyát, barátságos nem bánt senkit, ne aggódjunk. Persze mi nem emiatt aggódtunk. Sütött a szeméből a szeretet, bárki felé aki csak egy jó szóval, simogatással megszánta őt. Márta néni jutott eszembe és az ő történetei. Továbbszolgáló körzeti ápolóként sok napi jócselekedeten van már túl, és ahogy ismerem nem nyugszik. Megy és teszi a dolgát, a napi segítést, jótevést.
A sorok között, haladva persze nem hagyott a gondolat. A kutyaeledelek felé vettem az irányt és levettem egy 30 dekás száraz eledelt, aztán a csokiknál szereztem egy kisebb dobozt - tálnak, és az étolajak mellett haladva, egy összehajtott dobozt is a hónom alá csaptam. Kifelé menet, letettük a karton és a papírdobozba öntöttük az eledelt. Azonnal értette mit akarunk. A kartonra állt és vidám farkcsóválás közepette falni kezdte a szárazeledelt.
Kocsiba huppantunk és hazafelé indultunk. De a körforgalomnál nem a megfelelő kijáratnál indexeltem, tovább hajtottam és vissza az áruház elé. Szegény kutya biztosan szomjas is. Még szerencse, hogy Párom mindig tart az autóban vizet. És bár egy kicsit hideg volt - gondoltunk a száraz étel után megszomjazik szegény. Visszarohantunk az eledeles boltba és szereztünk egy nagyobb méretű mérce edényt, abba tettük a vizet. Nem ivott. Nem volt kedvére a hideg víz, vagy csak nem szomjas? Pár perc simogatás után nagyon fellelkesült egy hang hallatán. A gazdája jött. A férfi épp evett valamit és közben pár szóban elmondta, hogy sokat vannak itt - mert nincs hol lakniuk, a kutyus május óta van vele. Megköszönte, hogy hoztunk ki kartont és hogy megetettük. Vizet pedig azért nem ivott, mert nem olyan régen kapott.
Jó érzéssel töltött el, hogy megetettünk egy kutyát, és bár sovány volt - látszott rajta, hogy semmi baja sincs ha mellette van az ő gazdája, nem számít sem a hideg, sem az éhség. Most mindkettőn enyhítettünk egy kicsit - és tudom nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek sosem nő be a szíve lágya :))) és segít ha épp annak látja szükségét.
