KREATIV

Villámbejegyzés. Találtam egy nagyon aranyos ingyenesen letölthető számlálót és összeszámoltam a statisztikák fül alatt, hogy amióta blogot vezetek 1320 látogató járt az oldalon. Innen indul tovább és szép narancsok képében már számolgatja is az újonnan és ismét visszalátogatókat.

Remélem másoknak is jól telt a hosszú hétvége, én pihenésre és festésre szántam az időt. Nna nem teljesen, mert sok egyéb tennivaló is akadt. De mit volt mit tenni, ott voltak az átfestésre váró maradékok és persze az előre leszabott szüzikék is :))))

Először szétválogattam az újra festésre várókat és csoportositottam őket, hogy milyen szinnel fogom átfesteni - vagy amiben sok volt a fehér - kiegésziteni. Volt aminek éppen csak egy árnyalatnyi kék kellett és olyan sárga is - amit zöldnek szántam, tehát a kék szintén megfelelt neki. És csináltam szép másodfestésű pasztelleket is, csodás orgona lilát, kéket, egészen világos rozsaszint és lilát, és persze éppen csak éretlen citrom zöld-sárgát.

A következő lépés pedig egy új technika, egy régi olasz pw könyvben láttam hasonlót, csak ott a hölgy paravánt készitett, én csak egyszerű fali képet szeretnék. Még csak terv, és ki kell próbálni hogy egyáltalán működik-e a varrás nélküli technika. A képekre sajnos kicsit várni kell, mert a gépet novai hétvégén sikerült lentfelejtenem, és ha minden jól megy akkor ma kapom vissza. Igyekszem majd feltölteni a legfrissebb festéseket.

Ködös szombat reggelre ébredtünk Nován. Kedves barátaink invitáltak minket hétvégi pihenésre, sétára, egy kis kirándulásra - amit persze gondolkodás nélkül fogadtunk el. Már irtam Nováról és csak megerősithetem, hogy az őszi erdő aranyló levelei, a reggeli köd, a faluban gyújtott tüzek csipős füstje és az a kézzel fogható nyugalom megint csak elvarázsolt minket, sőőőt.

Kirándulásra készültünk, de teljes festős-menetfelszerelést is hoztam mert, nyilvánvaló volt, hogy amig fel nem száll a reggeli köd és nincs egy kicsit jobb idő, addig kreativkodunk - festünk, nem megyünk kirándulni csak 12 körül. Nna, nem mintha Ildi (a háziasszony) nem tudott volna kitalálni valami kreativ dolgot, mert igen komoly méretű külön hobbiszobával is rendelkezik  (SI faktorom* verdesi is miatta az eget) és őtleteknek Ő sincs hiányában. Én azért bebiztositottam a szombati délelőttöt, biztos ami biztos alapon. Elcipeltem 10m anyagot, az összes Procionomat, kellékeket a festéshez és minden egyéb ehhez használt kütyüket.

Aztán nekifogtunk a festésnek. Felszabdaltuk az anyagot, majd mindnet lefóliáztunk - illetve egy használaton kivüli zuhanyfüggönyt tettünk az asztalra, hogy majd a festésnél ne pancsoljunk össze mindent és azt kell mondanom ötösre vizsgázott. Aztán mosószódás viz, abban áztak az anyagok amig a festékeket kevergettük. Közben a fiúk a szomszédos irodában neteztek és üzleti megbeszéltek, szóval mindenkinek remek elfoglaltsága akadt :)))))))))

A boszorkánykonyhában, elkészültek a szinek, majd a csűrés-csavarás, szinezés, festés, felöntés, kisérletezés. Aztán szépen elpakoltunk, letörölgettük a nem kevés festékpöttyöt és magára hagytuk a sok tálcás és pohárba gyömöszölt anyagot.

A festés elkészült, az idő felmelegedett a nap ezerágra sütött és izzóvá varázsolta a fák leveleit, minden adott volt és végre kirándulni mentünk. Szlovéniába ugrottunk át  egy Jeruzalem nevű kis falucskába, amit a Jeruzsálemből hazafelé tartó keresztes lovagok alapitottak még az 1650 években. A központban áll a templom amit 1652-ben épitettek. Borkultúrájuk igen fejlett volt már akkor is és mesés szőlővel teleültetett hegyoldalakat, műveltek. Körbesétáltunk és  megnéztünk egy óriásprést és egy 350 éves szelid gesztenye fát is. Aztán a helyi étteremben megkoronáztuk a napot egy finom ebéddel és egy üveg (ott literesek az üvegek - szimpatikus) fehér borral.

Hazaérkezés után, kiváncsian bontogatuk a festett anyagokat, öblités majd mosás és végül teregetés, ez jól elhúzódott mert az éjszkába nyúló társasozás közben is figyelni kellett a mosógépre :))))

Vasárnap ebéd után késő délután indultunk vissza Budapestre, és persze nem tudjuk eléggé megköszönni, (Kedves Ildi és Milán - itt is köszönjük a kedves vendéglátást!!) hogy milyen jól éreztük magunkat, kretivkodhattam, kirándultunk, feltöltődtünk, pihentünk, és persze szivesen megyünk újra ha meghivást kapunk. :D

*SI faktor = sárga irigység faktor :))))))))))))))) fórumos lányok már tudják, hogy csakis pozitiv értelemben, semmi pejorativ értelmű irigység.

Nyafiról szeretnék egy képet megmutatni. A jelenlegi naaaagy kedvenc hely a nappaliban a könyvespolc, legalsó, legkisebb szabad része. iIletve ez nem csak könyvespolc, van rajta még pár doboz, némi varrós cucc, fa fiókos kispolc a kreativ apróságoknak, benne - ragasztók, gyöngyök, fonalak, tűzőgép, ragasztó pisztoly, stb. stb. stb. A szobabicaj meg csak a polc elé van tolva, mert azért néha használatban van az is :)))))  Nyafi pedig biztonságos bújókuckót talált magának a legalsó polcon. Főleg azóta, hogy oda tettem az új párnáját, gyakorolja is szorgalmasan a párnára varrott alvó cica pózt. Néha olyan mozdulatlan hogy plüss játékcicának tűnik, ime:

A várakozásnak megfelelően, nagyon jól éreztem magam :)))) Aranyosak voltak a nézelődők, az ismerős és ismeretlen arcok mind mosolyra húzódtak. Mindenki élvezte a kiállitott képet, egymás társaságát és nem utolsó sorban Márta néni cukros-szirupos-cseresznyéjét, hhja kérem azt nem lehetett nem megkósolni. Volt nézelődés, tombola és eszem-iszom, beszélgetés, fotózás, én meg nagyon örültem, hogy végre sokakkal élőben is találkoztam és a nevek mellé arcokat társithattam. Akár Borcsamama, vagy éppen Metyi, Mehike, Maple, Pjulcsi és a többiek, akikkel eddig - igaz volt hogy napi szinten - de csak az interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot. Remek volt a szervezés - köszi Violini - jó volt az elrendezés, szépek voltak a kiállitott munkák. És ahogy a kedvenc fórumunkon olvastam, jövőre folytatása következik :)))

:)) vééégre, holnap találkozik a kis csapat, remélhetőleg minnél többen jönnek és persze nem csak a fórumosok, hanem barátok, ismerősök, rokonok, varrás-foltvarrás iránt érdekődő személélődők. Izgalmas várakozás :D és lesz tombola is, húúú de szeretnék valamit nyerni rajta, gyerekként sosem nyertem az ovis tombolán - nna volt is sirás-rivás. Persze most nem fogok sirni ha semmit sem nyerek, inkább viszek én is megnyerhető tombola alapot. Arra gondoltam, hogy a saját festésű anyagok közül fogok választani néhányat. Szerintem minden foltvarró egy kicsit "anyagfelhalmozó" is, sosem lehet tudni az éppen elképzelt munkához melyik textildarabka lesz még jó, és mivel időm sem volt varrni - inkább neteztem :)))) - na jóóóó, dolgoztam és egy előadáson is voltam, kézenfekvő megoldás a festett anyagaim közül választani néhányat. Remélem örül majd aki megnyeri. Találkozunk holnap, azaz 2008.10.11-én szombaton 14.30-kor Újpesten a Király u. 5. szám alatti Könyvtárban. A könnyebb felismerés végett, ez természetesen rajtam lesz ;)

Hát igen, akinek van cicája az tudja, gyakorlatilag ő uralja az egész lakást. Nos, ez még csak nem is volna baj, de imád az étkezőben a székeken heverészni. Klassz puha párnákat varrtam rájuk, még tavasszal. Aztán beköltözött hozzánk Nyafi és elfoglalta mindet. Mert neki nem elég ám egy szék, na neeem... ő mindegyiket végig hempergi. Ezért a komód tetején mindig készenlétben áll egy ruhakefe, és mielőtt leülnénk a biztonság kedvéért kétszer vagy háromszor lehúzzuk a széket. A fehér párnákon ugyanis nem látszik annyira a cicaszőr, ezért nem látjuk azonnal melyiken hempergett éppen. Ezt többféle módszerrel próbáltuk kiküszöbölni, pl. csak két széket tartunk elöl a többit összecsuktuk, vagy az asztalhoz támasztottuk a székeket, hogy Nyafi hercegkisasszony ne tudjon felülni rájuk, ebből meg keserves nyávogás és napokig tartó megsértődés lett. Elhatároztam hát, hogy kényelmesebb helyeket kell felkinálni neki, és akkor majd leszokik a székekről.

Összeszedtem a megmaradt szivacsdarabokat, előszedtem a maradék, dirib-darab festett anyagaimat és centivel a kezemben felmértem a kedvenc helyeit. Az egyik a hálószoba ablaka, onnan imád kinézni, szereti lelógatni a lábát, ugyanis ott a radiátor az ablak alatt. Csak nem szokott sokáig heverészni, mert kényelmetlen az ablakpárkány. Egyébként is szerettem volna valami szélfogót - bár Nyafi is elég jól fogja a szelet :)))))) ezért a felső részt ami az ambakra "tapad" vékonyabbra varrtam, hogy elférjen mellette a cica, a párkány részt pedig pont olyanra csináltam mint az étkezőkben a széken lévő párnák, vastag, puha, kényelmes és meleg. Ráapplikáltam néhány cicabarátot is, hogy ne legyen egyedül. (huh, most látom csak a fotón, milyen vizes az ablak locsolás után)

A másik kedvenc helye a nappaliban a könyvespolc legalsó polcán egy kis ficak. Védett, alig észrevehető - jó bújóhely számára, de itt is inkább csak ücsörögni szokott. Amióta viszont megvan a finom vastag szivacspárna, (erre pedig egy alvó cicát varrtam, hogy lássa mit kell ezen csinálnia :)))) többet bújik ide, alszik, szendereg és egyre kevesebbet használja az étkezőnkben a székeket. Hurrá!

A szigeten elég sok a cica, és bár én nagyon szeretem őket, néhál zavaróan sokan vannak. Az hagyján, hogy az utcán sétálgatnak, fekszenek a hűvösben, vagy éppen a tengerparton nézelődnek. De az kicsit zavaró, hogy az étteremben a lábunk körül sündörögtek kaját kunyerálva. Persze nem mind, volt amelyik csak tisztes távolból figyelt és odaköszönt, jelezve hogy figyel, ott van, éhes, és ha megszánnánk egy falatkával akkor azt hálásan megköszönné. Mondanom sem kell, nem lehet ellenállni nekik, főleg az ilyen udvariasabb fajtáknak. Cserébe, kedvesen dorombolnak és hemperegnek az ember lábánál, hogy mennyire élvezik az életet. Hát, körülöttünk igen jó dolguk volt a cicáknak, mert krétán egyáltalán nem tudnak főzni :(((( a görög saláta úszik az oliva olajban, a grillezett vagy nyársra húzott húsokat, só és fűszerek nélkül cipőtalp szárazra sütik, a tzatziki saláta zsiros joghurttal készül és olyan durván fokhagymás, hogy tűzokádó sárkánynak érzi magát az ember egy adag után, a joghurt pedig tényleg zsiros, ezért nagyon nehéz étel. A kalamári viszont nagyon finom :))))) Jóvoltunkból a körülöttünk lévő cicák is mindig jól laktak. Félteni azonban nem kell őket, nem éheznek. Vannak a városban Cat Cafe-k :))) vagyis a cicáknak kihelyezett etetők, rajta a fotójuk, nevük, és ott mindig találnak friss vizet és tápot. A krétai cicák "közösek" mindenki eteti őket és bármelyik kertbe bemehetnek, jó dolguk van.

Borús, esős reggelre ébredtünk. Hmm, igazán keretes történet, a nyaralás esején és végén is esik. Reggeliztünk, pihentünk, sétáltunk az esőben - benéztünk a pékségbe és a szupermarketben, ott még plusz képeslapokat és bélyeget vettem. A pékségben isteni mini jégkrémeket lehetett kapni, olyanok voltak mint a magnumok csak fele akkorák, és a pisztáciásról ódákat lehetne zengeni, de azért a csokis, vaniliás sem volt kugya. hmmmm...

Visszasétáltunk a szállásra, ellenőriztem a mini ajándékokat, szelektáltam az összegyűjtött köveket - ugyanis nem lehet tonnákat hazavinni. Nna, pedig nem is hoztam Knosszoszból 580 literes korsót :)))) hehe, pedig kedvem lett volna hozzá, jól mutatna a kertben. Csak kicsit fura lett volna a reptéren a csekkolásnál - Hello, van egy bőröndünk és ez a párezer éves korsó. - vigyor.

Szombatra fürdést terveztünk, meg napozást, ehelyett csak felhős-esős-napos változékony időt kaptunk, de ennek is örültünk. Hazautazás előtt nem árt egy kis pihenés is végre. Olvasgatás a medence partján a napozó székekben, képeslapok megirása, megrajzolása :D képként vicces miotauruszt kapott mindenki a képeslapjára. Szőlő és dinnye evés és egy kis ebéd utáni alvás, ha már egész héten rohantunk valahová. Délután még fotózgattunk kicsit, cicákat simogattunk - a szigeten rengeteg macska van, különkiadásban irok majd róluk nemsokára. És bepakolás a bőröndbe, mivel vasárnap reggel 6-kor már készenléteben kellett lennünk, hogy a busz vissza vigyen minket Heraklionba a reptérre.

A hazaút vasárnap fáradtságos és bosszúságos volt. A durva ellenszél miatt 40 percet késtünk, és a budapesti reptéren olyan csúnyán elbántak a bőröndünkkel, hogy használhatatlan lett. Gondolom "véletlenül" leesett valahonnan, mondjuk elég magasról ha az egész bőrönd tönkre ment :(((( Mégis mindent összevetve bár Kréta, zsúfolt, koszos, a helyiek lusták, és pofákat vágnak ha egy tavernában ki kell szolgálniuk - holott abból a pénzből élnek amit mi otthagytunk - háááát, mindegy jól éreztük magunkat, sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk és levontuk a tanulságot. Fedezz fel mindent magad, amit csak megtehetsz!

Reggel izgatottan készülődtem. Táskába a szendvicsek, szőlő, és viz, strand törölközők és fürdőruha, kamera és fényképezőgép. Az útvonal megvolt, és most a kecskejárta kis úttalan utak helyett az ÚJ sztrádát választottuk ami ugyan kicsit hosszabb, de időben mindenképpen rövidebb. Sokkal jobb minőségű mint a pici hegyi utak és egészen jól közlekedhető. A kértaiak sajátossága, hogy dudálnak - ha kell ha nem. A lámpát nem kapcsolják fel, a leállósáv felében közlekednek (annyira lehúzódnak az útról) és nem számit hogy kettős záróvónal van felfestve előznek, mennek mint a birkák.

Az előző napi útvonalon megintcsak átvágtunk a szigeten, most déli irányban és Sfakia  felé. A hegyi szerpentint felújitották, egy sáv lezárva, korlát nincs az út mellett közvetlenül 40m szakadék (és ezt még este visszafelé végig kellett vezetnem) izgalmas volt már odafelé is. A faluban (Sfakia kb. 25 ház) letettük az autót a fő parkolóban. Hajójegyet vettünk és a tenger felől közelitettük meg a Samária Szurdokot. Először a "főbejárat" felől szerettünk volna menni, de a hajókázást nem akartuk kihagyni és az megoldhatatlan lett volna. Hiszen ha a szurdok bejáratánál hagyjuk az autót és a 18km-es séta után áthajózunk Sfakia-ba ki hozza el az autót a bejárattól. Ez láthatóan nem működött, ezért hajóztunk a kijárathoz, visszafelé sétáltunk a szurdokban, aztán megfordultunk és vissza a hajóval a kikötőbe.

Egész napos program volt és a tenger nem kimélt minket az odaúton. Erős szél, a fedélzetet beboritó viz, szerencsére napsütéssel, és mi nagyon élveztük hogy a hajót dobálják a fehér taréjú fekete hullámok, fröccsen a viz a hajó orron, felkapja a szél és finom sós párával boritja be arcunkat miközben gyerekek módjára lógtunk az első fedélzet zárt korlátjánál. A kikötés sem ment zökkenés mentesen. Ugyanis a szél miatt nem tudtunk a kikötőbe menni, ezért a kapitány a parton tett ki minket. Kisiklottunk a föveny szélére ,jó gyorsan mélyülhetett a parttól befelé a viz, mert egyáltalán nem feneklett meg a hajó és teljesen normálisan leengedték az orr részt, kiszálltak az utasok, kihajtottak az autók és a hajó visszatolatott a nyilt vizre.

A szurdokba kb. 6-8 km-t sétáltunk visszafelé. Csodás sziklarepedések, mélyedések, magasodó ormok, és mi majdnem végig a kiszáradt folyómeder kerek-fehér kövein sétáltunk. Nem mondom jó kis talpmasszázs volt, főleg hogy egy vékony gumitalpú kis cipőcskében voltam. :)))) Aztán "előkerült" a viz is, és minél inkább haladtunk visszafelé, annál inkább csordogált. A tócsából, ér lett, az érből gyenge patak, de a patakból nem lett igazi folyó. Ilyenkor a gátnál elzárják a vizet, azzal locsolják a sziget összes domboldalán szerteágazó csöpögtető rendszerrel az olajfákat. Ha ez nem lenne elpusztula minden a nyári forróságban - a helyiek szerint sivatagosodik a sziget :(( Decemberben és januárban van az esős évszak olyankor tényleg folyik a folyó és a szurdokot zárják le, sok volt a baleset, veszélyes olyankor megmászni a sziklákat.

Este csodás naplemente, sima nyugodt tenger, langyos szellő kisért minket a kikötőig. Majd kocsiba pattantunk, gyengécske világitás bekapcs és fel a kaptatóra, a hegyi ösvényre, az úttalan útra és a sötétben az úton melegedő fekete kecskéket kellett kerülgetni, mert ők ugyan arrébb nem mentek egyetlen métert sem. A főkolompos néha hallatta hangját és olyankor egy kicsit félrehúzódott a kecskenépség, de ha épp a kolompos kecske is aludt, ja kérem szépen fő az óvatos vezetés. Késő este értünk haza, fáradtan, elcsigázottan, kimerülten de egy fantasztikus élményekkel teli napot éltünk meg. Talán ez volt a nyaralás csúcspontja:

Ez a blog mégiscsak kreativ, kézműves, vonalú, ezért nem mehettem el szó nélkül a kirakodók között akik sok-sok szép egyedi himzésű teritőt, függönyt, sőt volt egy olyan stand is, ahol egyedi szövésű 3 dimenzióstextil képeket, illetve egyéb használati tárgyakat árultak. A sztenderd minta persze az olajág és olajbogyók, de csodás szalaghimzett teritőket is láttam. Egyszerű natú vagy nyersvászonból vagy valamilyen natúr sötétebb barna alapra készültek. Finom pasztell szinű szalagokkal, virágok, indák, bimbók és levélkék :)) persze a kézimunka árát ott is megkérik :)))

Nos, akkor útra fel! Autót béreltünk, ami egy Suzuki Jeep volt, hogy a kis csapt - ami már jól összeverbuválódott - kényelmesen utazhasson és élvezze a napsütést. Hát az reggel még nem igazán volt, és esőkabátok meg esernyőt is tettünk be, de pozitivan hozzáállva egy rövidujjas pólóban ültem be térképpel a kezemben a jobbegybe. Elég korán indultunk, hogy legalább legyen időnk kóborolni a szigeten. Célként a Matalai strandot, néhány monostort, és a Samária szurdokot tűztük ki. Persze útközben kiderült, hogy a helyi utak, az autó gyengesége és egyéb tényezők miatt a szurdok már nem fog beleférni a napba, de amit lehet azt mindent megnézünk.

Megnéztük az Arkadi Monostort, ami egykoron a szigen legjelentősebb oktatási központja volt. Ma sokak által látogatott múzeum. Persze nem ilyen egyszerű ám eljutni egy Monostorba, de nem ám! A térkép amit kaptunk, autós!! olyan részleteket, mint a főútvonalak száma, vagy a kisebb utak, esetleg domborzati jelek, vagy netán magassági adatok azok nem szerepeltek rajta. Olyan mintha egy jobban rajzoló középiskolás nyomta volna a kezünkbe, hogy áááá ez alapján könnyedén odatalálunk bárhová.

Még szerencse, hogy a legtöbb helyen beszélnek angolul, vagy legalábbis értenek és két három szót tudnak válaszolni is. Jobbra, balra, egyenesen, az úton tovább, stb. Éppen elég ha az ember olyan helyre téved, ahol az utcák elszűkülnek és csak bringával lehet tovább haladni nem jeeppel :) hehe, tolatni a hegyi utakon amikor a házfal 5-5 cm-re van a behajtott tükröktől, hát izgalmas. Aztán a helyi idősek akik szivvel-lélekkel magyarázták nekem a helyes utat (persze görögül) és mutogattak a szélrózsa minden irányába. Nna, ebből hámozza ki az ember, hogy merre is van a negyed rendű út, mert most éppen a falu közepén állunk egy házakkal körbevett zsákutca végén.

Szóval kaladokkal és eltévedésekkel, számos helyi leszólitásával végre eljutottunk Matalába. Itt régebben a hippik elfoglalták a partot, ahová a  helyiek évszázadokkal ezelőtt menekülési céllal az agyagos-löszös falba barlangokat vájtak. A hippik pedig ezeket kisajátitották és itt éltek a naaagy boldogságban. Aztán a helyieknek és a túristáknak elegük lett a koszból, a bűzből és a hippik egyéb dolgaiból, lezárták hát a strandot és a hegyoldalt, belépő fejében lehetett csak bemenni. A hippik elvonultak a strand ismét megnyitotta kapuit - ingyenesen. Mi is megmártóztunk a vizben, napoztunk és gyűjtöttünk néhány "tárgyi bizonyitékként" szolgáló, a viz által szép kerekre csiszolt követ.

Kréta déli részén (közép) Matala után útra keltünk és megmásztunk nem kis hegyeket, szerpentines utakat, láttunk igazi sziklafalon ugrándozó kecske családot :)))) a kanyonban melyen keresztül az út a tengerpartig futott. Preveli volt a következő uticél, és közbeejtettük Timbaki, Agia Galini, Spili, és Preveli Monostor. Csodás kilátással a hegytetőn egy csodaszép Monostor. Ma is működik, fotózni videózni tilos, fantasztikus kézi himzésű ruhák, palástok, egyéb vallásos mintájú és motivum világú ruhák, ezüst kelyhek, és persze ikonok, ikonok, ikonok. Vásárolni is lehet - általában sajnos tömeggyártott másolatok, viszont van egy-két kézi munka is - azok csillió pénzért, sőőőt mégtöbbért akár ezüst berakásos egy-az egyben méretarányos "eredeti-másolat" is hazavihető ha van rá 300-500 Eurónk.

Az monostor után megmásztuk visszafelé is a hegyet, átvágtunk a szigeten az északi oldalra és hazafelé vettük az irányt. Megnéztük a videó felvételeket, a fotókat és nyugtáztuk, hogy jó döntés volt a bérlés. Egy pohár bor, és némi vacsora közben pedig lázasan szerkesztettem a másnapi utat, bújtam a térképet és az utikönyvet, hogy mindent előre tudjunk a Szurdokról amit csak lehet.

A kék lagúna. Olyan romantikusan hangzott és pont a sziget legtávolabbi keleti csücskében van, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább az iroda által felkinált csoportosan megnézhető utat választjuk. Elég borsos volt az ára mert kb. összességében 150 € volt a költsége. Busszal vittek minket egy kikötőbe, ahonnan egy viszonylag nagy méretű - 2 emeletes - hajóval indultunk, hogy a sziget csücskét megerülve megmártózhassunk a lagúnában.

Az indulás váratott magára, mert miután megérkeztünk a busszal reggel 9.30-ra, majd felszálltuk és a másodikemelet napsütötte padjai között foglaltunk magunknak helyet, méééég kb. másfél órát kellett várnunk a kifutásig. Végre elindultunk és élveztük a napsütést, no meg a csiklandozó szellőt és lestük a naaagy "látványosságokat". Nekem nem tetszett, de a tömeg lelkesen fotózott, videózott mintha legalább a Grand Canyon-ban lennénk. A part mentén hatalmas sziklák, teljesen kopárak, sehol egyetlen fa, egyetlen bokor, szerintem még egy fűszál sem. Na hogy ezen mi az érdekes és fantasztikus?? Mindegy sokak pazarolták az idejüket arra hogy fel s alá rohangáltak a fedélzetek között és fotóztak meg videóztak nehogy lemaradjanak az évszázad legkopaszabb sziklafaliról. Én meg csak süttettem magam, örültem a napsütésnek, kenegettem magam a napkrémmal - pirosrasülős fajta vagyok :))) hehe, most nem hagytam magam.

Végre kikötni készültünk, de ez még nem a lagúna, ez csak egy öböl, egy hajó ronccsal és egy meredek kaptatóval. A 20 perces fullasztó mászással az egyik sziklaoromra lehetett feljutni ahol egy mini erőd állta az idők vas fogát, bevallom nekem semmi kedvem nem volt felmászni, jobban csábitott a viz és a part.

Majd 2 órás pihanő után visszamásztunk a hajóra és lehetett ebédelni. A jegy ugyanis tartalmazott EGY ebédet. És ennek kiemelkedő szerepe volt, mivel az egy egyenlő egy tányér. Vagyis: vagy egy tányér görög saláta, vagy egy tányér sült krumpli, vagy egy tányér szőlő, vagy egy tányér amin 3 mini sült húskockákkal feltüzdelt nyárs volt... mi meg - mint normális esetben az ember. Elvettünk egy husit+sali és husi+köret+sali felállást. Persze ez a kasszánál derült ki, és mögöttünk a sor és a számos felháborodott utas, akik szintén igy jártak. A Neckermann megint korrektül elmondta hogy mit jelent az egy ebéd - kifejezés :((((( Sebaj, a pénztárban tajtékzott a melák görög, hogy most'akkó'milesz? Mi pedig mondtunk, hogy fejezze be a hisztit, nem probléma kifizetjük a fennmaradó részt - bármilyen furcsa is van nálunk pénz. Na ekkor végre megnyugodott és beütötte a maradék 20€-nyi tételt, mi kifizettük és végre ebédelhettünk.

Közben kifutottunk a mini öbölből és 15 perc mulva megérkeztünk a lagúnához. Csodás langyos viz, türkiz-kék-zöld szinek, aranyhomok, és a legsekélyebb részeken bokáig érő max. férdig érő szinte már meleg viz. Nagyon élveztem az úszást, kellemes viz és ha hidegnek éreztem akkor csak kiúszik az ember egy kicsit és máris melegszik a hőfok. :))))))

A hazaút nem volt túl változatos, ugyanazon az útvonalon vissza a kikötőbe, majd buszra szálltunk és vissza Panormóba a szállásra. Reggel 6.50-kor indultunk és este 9.40-re értünk vissza. Hosszú fáradtságos napon voltunk túl, gyarapodva még egy tapasztalattal. Még jó hogy nem fizettünk be több fix programot, és mánap autót bérelünk, hogy magunk barangoljuk be a szigetet, felfedezve a helyi szépségeket. 

A "látványos" szikla - útközben, az öböl, a lagúna és a hajónk:

Végre verőfényes napsütésre ébredtünk. Ami ránk is fért két nap esős-borús idő után. Eddig már háromszor jártam Görögországban és mindannyiszor csodálatos időt fogtam ki. Úgy látszik ez a szeptember már csak ilyen, változékony ott is. Viszont az nagyon jó volt, hogy városnézés közben nem volt 40 fok perzselő napsütés. Inkább olyan kellemes vénasszonyok nyara (azok is voltak ám bőven - nem a kedves fajtából) A korábbi tapasztalataim a görögökkel, a szokásaikkal, az ételeikkel kapcsolatban pozitiv volt, de Kréta egyikben sem ütötte meg az eddigiek szintjét. Elhatároztuk mégis kihozzuk a legtöbbet a szituból amit csak lehet, nem adjuk fel és magunk barangoljuk be a szigetet.

Előző nap meglepetés ért minket, ugyanis utitársaink Angi és Margit a helyi utazási irodában megnézték a kinálatot. A programok között szerepelt egy cseppkőbarlang megtekintése egybekötve a közeli oliva olaj manufaktúrával és persze egy kis környékbeli nézelődés. Mindezt egy mini Liliputi-Vonaton :) ismeritek az a kisvonat szerű - igazából gumikerekeken guruló egymásba akasztott embervagonok elöl pedig egy diesel kismotoros "mozdony".

Az utazás kellemes volt, napsütés, vidám hangulat. Angi és Margit hátrébb kaptak helyet, mi közvetlenül az első kocsiban, 70 körüli hollandok mellett. Persze nem mintha előitéleteim lennének az idősebb generációkkal kapcsolatban... öööö.... talán inkább az itthoni (sajnos) megkeseredett, önsajnáló, utálomafiatalokat hangulatú idősek jutnak eszembe (persze erről nem mindig (csak) ők tehetnek) ezek a hollandok viszont kitettek magukért. Kifaggattak minket, aztán már sorolták is a magyar élményeiket - körbeutazták a fél világot 4en, két házaspár. Aztán hangosan énekeltek, tapsoltak, nevetettek minket. Albertnek igazán jó hangja volt és a dalok repertoárjából nagy Elvis rajongó lehet mert csak úgy záporoztak a jobbnál jobb dalok. Mellé a botját szorongatta és a bot foggantyújába énekelt mintha mikrofon lenne :)) nagyon vicces volt, tényleg. És ráadásul tényleg jól csinálta, mint megtudtuk otthon ők a helyi karaoke bár kedvencei.

A cseppkőbarlang, nos ez kicsit barokkos túlzás - egy kb. 300m2-es "lyuk" néhány szürke és barna cseppkővel - persze jól megvilágitva zöldes fényekkel. De ha ezek látnák a mi Aggteleki barlangunkat, nos, sirva kérnének bocsánatot, hogy ők egyáltalán annak merték nevezni az övéket.

A barlangtól a manufaktúráig kb. 15 perc volt az út, áthaladtunk közben egy aranyos 30-50 valahány házból álló falucskán és a helyi templomba is bemehettünk. Csodás ikonok, látványos freskók, sok-sok gyertya és néhány padban saját imakönyv.

Az oliva manufaktúra érdekessége, hogy a modern gépsor mellett, a hagyományos, régi gépeket is meg lehetett nézni. Persze a régiek kint az udvaron rozsdásodtak amig a csillogó gépcsodamasina a fedett csarnokban állt. Most is várja a november és december elejét amikor betakaritják az olajfákról lehulló bogyókat és végre teletöltik a tartályait, aztán beindul a zakatolás, jól "megrágja" aztán átforgatja, többszörösen szűri és tisztitja végül pedig egy benzinkutakon használatos pisztolyból kiköpi a hatalmas tároló hordókba. Onnan aztán egy másik helyen tovább öntik kisebb üvegekbe, edényekbe, fém dobozokba - és kezdődhet is az eladás, otthon meg a főzés. Azért érdemes egy pillantást a gépsorra vetni, hát igen a szentek (ikon) itt is jelen vannak mint mindenhol :))))))

Mivel még mindig esett az eső, kirándulásra alkalmatlan volt az idő. Úgy döntöttünk bemegyünk a fővárosba és szétnézünk. Az északi parton (középkréta) voltunk Panormo nevű kis faluban. Szándékosan nem a legnyüzsgőbbek közül választottunk - pihenni szerettünk volna elsősorban.

Szóval Héraklion 60km-re volt tűlünk ami kb. 1 óra autózás vagy buszozás. De mi inkább a buszos megoldást választottuk, mert nem volt helyismeretünk a szerpentines utakon és az év ezen időszakában ez volt az első eső (hehe, hát mikor máskor amikor végre nyaralnánk) a por ami lerakódott az úton ezzel az esővel "keveredve" olyan csúszós réteget képezett mint a tükörjég. Kis csapat verbuválódott tehát össze és együttes erővel felmászva az autópályára lestoppoltuk az irányban megfelelő buszjáratot. Mert ugye integetni kell a busznak, ami jó esetben megáll és legjobb esetben még el is visz. Mert általában sem egy tábla, sem egy buszmegálló, sem egy kiirás. Ez mondjuk jellemző az egész szigetre. Információ, tábla, pénztár nuku. Kosz, tömeg, lusta görögök mindenhol. :(( Mindegy, próbálok a szép helyekre és a jó élményekre koncentrálni. Sétáltunk a városban, Erőd, Morosini kút, Városháza, beültünk egy klassz kávézóba, mászkáltunk és kerestük a látványosságokat.

Az egyetlen fontos és klassz hely amit feltétlenül meg akartunk nézni a fővárosban az a Régészeti Múzeum. Pech! Zárva volt, egy éves felújitás miatt :(((( pedig itt van az összes fontos és értékes lelet amit a szigeten a régészek kiemeltek, megtaláltak. Pedig direkt kérdeztem itthon a Neckermannt, hogy ugye nyitva lesz. Persze, persze az mindig nyitva van - hangzott a válasz. Ez nagyon inkorrekt nekem, mert nem hiszem hogy nem tudtak az egy évig tartó felújitásról. Ok, ha már a Régészeti zárva irány Knosszosz és nézzük meg a Palotát. Igen ám, de a buszpályaudvar kész katasztrófa. Akkora mint egy tyúkól. Sőt hasonlóságok is mutatkoznak. Orditozás, kiabálás, rohangáló söfőrök és utasok, sehol egy menetrend, egy kiirás. Majd végre egy információs bódé(cska) és benne egy megtermett malacképű görög. A szitu:

- Jónapot! Négy jegyet szeretnék Knosszoszba, és meg tudná mondani hogy honnan indul a busz?

- öööö, nem jegy, ingyen, majd fizet busz Knosszosz. Nem tudni honnan megy, nem tudni mikor, majd szól hangosmondó vagy majd kiderül, vááárni, érti? vááárni, majd szól melyik busz mikor honnan.

Nna erre nem igazán tudtunk mint szólni, pislogtunk mint az a bizonyos hal a szatyorban és vártunk a hangosbemondóra. Ugye mondanom sem kell hogy az bizony elmaradt. Jött egy sofőr elorditotta magát, a busz digitális kijelzőjén megjelent a Knosszosz felirat a sorőr beült és inditott. Mi pedig felszálltunk és csak reménykedtünk a jószerencsénkben, hogy tényleg Knosszoszba visz minket.

A Palota nagyon tetszett, sok érdekességet tudtunk meg és jól kifáradtunk a romok körbejárása közben. Aztán vissza a kaotikus buszpályaudvarra és kb. 45 perces késéssel végre befutott a busz ami visszavitt minket Panormóba. Persze közben mi is orditozva kérdezősködve rohangáltuk körbe a buszpályaudvart hogy ugyan honnan indul majd vissza a buszunk. Aztán egy helyi megszánt minket és azt mondta álljunk csak meg itt mellette. Egyébként a hely ahol álltunk egy forgalom elől elzárt terült (fehér csikos feltestés) egy járdasziget és másik 15 parkoló busz mellett. Itt döntöttük el a buszozásból ennyi elég is volt.

Nos, akkor csak szépen sorjában. Összességében jól éreztük magunkat a néhány kellemetlen apróság és az esős napoktól eltekintve. Megérkezésünkkor mindössze 20 fok volt és szakadt az eső. :((( Ez kicsit elszomoritott mert az időjárás előrejelzés szerint 28 foknak kellett volna lenni csodás napsütéssel. Sebaj, olyan ez mint a munkakedv majd csak elmúlik - gondoltuk és ügyet sem vetve a borús időre elfoglaltuk a szállást.

Nna, ez sem volt olyan egyszerű, mert előzetesen úgy döntöttünk nem a sarki utazási irodával megyünk, neeem, inkább fizetünk egy kicsit többet de szeretnénk garanciát a minőségre ezért választottuk a Neckermannt. Hát szállás az volt, de közel sem olyan mint a neten és a fotókon, reggeli az volt - de szinte ehetetlen - főleg hogy kihangsúlyozták hogy bővitett kontinentális (+gyümölcs) reggeli lesz. Ehhez képest minden nap ugyan abból lehetett választani. Egy féle sajt, egy féle szalámi, vaj, két féle dzsem kávé és jaffa sűritményből készült szörp "narancslé" néven.

Azt gondoltuk a második nap változatosabb lesz és talán a gyümölcsök is előkerülnek. Tévedtünk. Viszont a múlt napi kenyér és kalács bizony előkerült. Őszinte ember lévén szóvá is tettem, mire a pultos kislány szemrebbenés nélkül tájékoztatott hogy most érkezett a péktől. öööö.... rendben akkor majd megbeszélem a pékkel :)) vagy tanitok neki néhány apróságot a kenyérről, meg frissességről. Arról meg már emlitést sem teszek hogy nem azt a szobát kaptuk amit kifizettem és haba tortára, hogy a medence klórozását (ééértsd, kanállal a vizfelszinre dobni az ipari klóóórt) természetesen reggeli előtt 5 perccel kezdték meg. :(((( nem is fürödtünk a medencében, ugyanis ez a klórmennyiség egy  5 medencés uszoda fertőtlenitésére is elegendő lett volna. ÁÁÁÁÁÁÁ......

Mindegy, már túltettük magunkat az egészen. Csodaszép helyeken jártunk, sokat fotóztunk, rengeteg cicát simogattunk és etettünk meg :)))) Az első nap képei (reptér, "tengerre néző" szoba, terasz, átjáró)

Vééégre itthon. Egyenlőre időm még nincs a részletes mesélésre, meg a negativ tapasztalatokra :(((( sajnos azok is voltak, de hamarosan fotók, élmények, képek, stb. stb. stb. Krétáról...

Biztosan többen hallotátok már, hogy milyen túlzó és feleslegesen kreált midaügy robbant ki a magyar libák töméséből. Nem teljesen értem, eddig is tömték a libákat, ugyanis maguktól nem lesz ám akkora a máj és nem is végengyengülésben múlnak ki. Bár melyik haszonállat múlik ki végelgyengülésben? Hát igen, azt nem állitom, hogy a tömés kellemes érzés lehet a libáknak, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy a zöldségek, gyümölcsök nem érzik a földből való kirángatást vagy a fáról való leszakitást. Aki nem szereti a májat, vagy nem fogadja el a tömést az legyen inkább vega és hagyja másra a mosott ruhát :)))

Szóval, egy játékra leltem. Mindössze annyi a dolgom, hogy a legkedvesebb libamáj receptemet közzé teszem, hátha mások is megkedvelik, kipróbálják vagy csak elgondolkodnak a tradicionális világszerte ismert Hungarikum termelőinek szomorú sorsán. A recept nagyon egyszerű és egyáltalán nem diétás, sőt ellenkezőleg. Ez is hagyományos és paraszti és isteni finom főleg ha frissen készül és hozzá kertből szedett paradicsomot, paprikát, hagymát, friss fehér kenyeret eszünk. Nagymamám is sokat csinált, imádta a család is, és Ő hirből sem ismerte a koleszterint. Fura vagy sem, a legegyszerűbb receptet teszem most közzé:

Libamáj zsirjában

Egy szép friss libamáj az alapja, semmiképpen sem fagyasztott. Egy napra hideg vízbe téve ki szoktam áztatni mert igy nagyon könnyen eltávolithatóak belőle az erek és inak. Nagymamám mindig libazsirban sütötte, mert ha már lúd... ugyebár :)) Ehhez  a liba hájából kisütjük a zsírt, ami nem haszontalan dolog, mert így némi libatepertőhöz is jutunk. A libazsír fedje el a májat teljesen. Egy fej vörös hagyma négybe vágva, néhány gerezd fokhagyma és pár szem bors is kell mellé. A májat nagyon lassan kell sütni, nem feltételenül a sütőben, lábasban is lehet fedő alatt és igy többször rá-rá lehet pillantani. Sütés közben éppen csak gyöngyözzön – körülbelül két óra alatt kész. Egy üvegtálba óvatosan áthelyezve a májat, a leszűrt zsírt ráöntve hagyjuk kihűlni. Hűtőben a zsír teljesen megszilárdul – így ízléses kis gömbök formálhatók a máj mellé ha előételként kináljuk.

Nos, végre közeledik az időpont hogy végre a NYARALÁS kerüljön előtérbe. Vasárnaptól egy hétre semmi újat nem olvashattok majd a blogomon mert a lábam lógatom majd :D na neeem, én inkább a nézelődős felfedezős tipus vagyok. Szóval kb. másfél hét mulva fotókkal és élménybeszámolóval jövök vissza. o oó óóó VAKÁCIÓÓÓÓ. :))))) Addig is itt az "előétel" hogy hová is lesz az úúút.

Nem sok kedvem van az irodai léthez :( ezért egy régi cd-ről kiválogattam azokat a képeket amiket használhatónak tartottam egyéb dekorációs (scrapbook) célokra, és egy eldugott kis könyvtárban megintcsak régi patchwork-ös képekre bukkantam. Ezt a falvédőt kb.3,5 évvel ezelőtt készitettem. Akkor még a Soroksári úton lévő (csodásan berendezett és működő) Foltvarázsban vettem az anyagokat, meg persze mást is amire igazán nem volt szükségem csak a "szemem kivánta". Bár el kell mondjam, hogy azóta már használtam őket és egyáltalán nem bántam meg, hogy akkor kiadtam rájuk azt a nem kevés pénzt.

Vissza a felvédőhöz. Megrendelésre készült, nem eladásra hanem inkább olyan barter ügyletből kifolyólag. Az akkori egyik kedvenc mintámmal, a medvetalppal (bear's paw) készült. Az anyagok adottak voltak és a minőségkülönbség miatt nem mertem másik (féle, fajta, szinű) anyagokkal keverni, ezért nem lett olyan szines mint azt elsőre kigondoltam. A tűzés egy picit még kezdetleges, akkoriban kezdtem tűzögetni a megvarrt dolgokat, és mivel a régi Veritasom nem igazán volt a helyzet magaslatán - gépi tűzéssel kapcsolatban (ugyanis nem volt hozzá sajnos talpam sem) de persze ez nem téritett el az elsőre kitalált indáktól, levelektől és tulipánoktól. A fotókon nem igazán jön vissza a szinhűség. Talán az elsőn és utolsón, mert a fal is inkább picit tojáshéj szinű mint fehér, és a fényviszonyok nem igazán voltak alkalmasak este a fotózáshoz. Inkább csak a minta kedvéért teszek be róla még párat. Sajnos a szoba ahová készült, éppen csak akkora hogy elfért benne egy francia ágy, ezért nem tudtam megkérni a tulajdonost, hogy akkor fogjuk már meg az ágyat és vigyük ki amig lefotózom én kis aranyos falvédőmet :)))) Azért nagyjából igy is látszik, hogy miről van szó :D

Nem egy egyszerű feladat egy vedlő cicát megfésülni. Főleg ha Ő az a tipus aki még megsimogatni sem nagyon hagyja magát, nemhogy ölbe venni. Mindegy. Mégis meg kellett tennem, sőt hozzá kell szoktatnom mert a heti egyszeri porszivózás a napi egyszeri szintre emelkedett. Én sem szeretem és Nyafi sem. Már akkor menekülőre fogja, amikor meglátja a porszivót. Nem igazán akartam bántani sem, no meg a két napi - megsértődtem rád - játékot, de mit volt mit tenni (mint a mesében) lefogtam és kifésültem belőle amit csak engedett. Nem sikerült tökéletesre, de még próbálkozom majd vele. Viszont a kifésült szőr összeszedése után megállapitottam, hogy ez nagyon puha és finom szőr. Talán kéne valamit kezdeni vele. Arról már hallottam, hogy egy idős angliai házaspár évekig gyűjtötte két irszettere szőrét, fonalat készitettek belőle és a hölgy pulóverré kötötte a kutyusok szőrét. :))) Na persze én ilyesmiben nem gondolkonék, de a nemezelés azonnal az eszembe jutott. Bár kb. 15 évvel ezelőtt találkoztam először a nemezeléssel mint technikával, és akkor szimplán gyapjút használtunk, nem voltam 100%-ig biztos abban hogy sikerül is belőle valamit csinálni. Igy hát a kifésült 15-20 centis szőrkupacból egy 3 centi átmérőjű gyönyörű szürkés nemez labda lett 35-40 perc forró vizes szappanos két tenyérben gurigatás után. Játék lett belőle, Nyafi gurigatja a nappaliban és imádja mert pille könnyű és nagyon jól gurul. Befér a kanapé alá, tehát lehet rá vadszni, lehet praclizni vagy hanyatt fekve a levegőbe dobni és még csak nem is gumi vagy szintetikus műanyag. Sajátfelhasználású, sajátszörből készült egyedi makkajáték - Nyafinak.

Ööööö... most kaptam levelet Annamaritól (a Veritas-ostól) hogy amit Annamarinak küldtem csipkecsodáért cserébe (Annamari36) az nála kötött ki... itt a levél másolata

Szóval kedves Annamari(36) most a másik Annamaritól fogod megkapni a lidis szatyrodat, remélem mostmár tényleg :)))))) és ezerbocs a kavarodásért.

Bruercsi kérésére utána jártam egy kicsit a csipke témának. Olvasgattam a neten, könyvekben, régebbi kreativ magazinjaimban, illetve saját tapasztalatok alapján (Törökszentmiklósi kézműves tábor) akkor itt az összesités:

A csipke

A csipkéről a legtöbb embernek legegyszerűbb változata, a horgolt terítő jut eszébe. Ilyen kézimunkákkal volt tele a polgári otthon: nagyanyáink kisasszony kori, ifjú asszonyként és a család kormányzójaként készített remekei díszelegtek a fotelok háttámláin, a kisebb és nagyobb asztalokon, utóbb a rádió és a lemezjátszó tetején. Mára kimentek a divatból. Senki nem horgol; a szebbnél-szebb régi csipkék azonban újra keresettek, és az áruk is nő.

A csipke, mint a neve is sugallja, apró mintás textília. Sajátossága abban áll, hogy ezt a mintát nem a kész anyagra viszik rá utólag (festéssel vagy hímzésként), hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Mondhatnánk: hasonlóan, ahogy a szövet vagy a kárpit alakul, mégis azokhoz képest nagy különbséggel. A csipke ugyanis lyukacsos, szaknyelven áttört anyag, amelynek éppen könnyedsége, légiessége a fő tulajdonsága. Ebből fakad merőben reprezentatív rendeltetése is.

Csipke fajtái

A csipkének két alapvető fajtája van. Itáliából terjedt el a varrott csipke, amelynek anyaga a fehér len fonal. Technikailag az a lényege, hogy a varrónők tűvel a kezükben egyetlen szállal (gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel) dolgoznak. A vert csipke, az úgynevezett klöpli viszont több szállal készül; a verőpálcának nevezett orsókról a rájuk tekert fonalakat a henger alakú párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. A varrott és a vert csipkét nemcsak azért tekintik nemes csipkének mert ezekkel lehet a legváltozatosabb ornamentikát és textúrát létrehozni, hanem azért is, mert nagy mesterségbeli tudást igénylő változatos kivitelezés.

Kellékek amik a csipkeveréshez kellenek:

Csipkeverőpárna, amely rendszerint henger alakú, és fűrészporral nagyon keményre tömünk. Talp, amelynek feladata, hogy munka közben biztosan tartsa a párnát, az ne mozogjon. Verőkék, amelyeket az ország különböző tájain más és más névvel ismernek. pl: verőke, verőfa, orsó, batyikó, kölönc. Mintalap vagy műhelyrajz. Fonal, többnyire pamut vagy lenfonál. Gombostű, fontos hogy rozsdamentes és vékony legyen. Vékony horgolótű, ugyanis a vert csipkekészítés egyik technikai lépése az úgynevezett bekötés, amelyet horgolótűvel tudunk könnyen elkészíteni.

A készítéshez szükséges fonalat a verőkékre tekerjük. A vert csipke készítéshez mindig páros számú verőkét használunk, szálpárokkal dolgozunk. Az első párt a bal kézben, a második párt a jobb kézben tartjuk. Két pár verőke fonalainak kereszteződési pontját gombostűvel megtűzzük a mintalapon, és továbbhaladva a következő kereszteződési pontot is.

A vert csipke közvetlen elődje a rojt. A szövetdarab végének lelógó szálait kellett a felbomlástól megóvni s ezért összefonták, összecsomózták őket s így egy organikus lezárást kaptak.

Hazánkba több közvetítőn keresztül már a 19. században eljutott a csipkekészítés művészete és több műhely is kialakult, így a 20. század elejére a csetneki csipke. A leghíresebb a halasi csipke, amelyet Kiskunhalason készítenek.

A halasi csipke

A 19. század utolsó évtizedeiben az iparművészek egyik fő törekvése volt, hogy a mindent elárasztó ipari méretekben készülő "egyen"- árucikkek mellett megőrizzék a népi, illetve kézműves technikákat is. Magyarországon is több helyen fejlesztettek ki manufakturális jellegű műhelyeket, amilyenben készültek pl. a halasi csipkék is.

A halasi csipke szülőanyja Markovits Mária volt. Kiskunhalason 1902-ben Dékáni Árpád tervei alapján készültek az első csipkék. 1904-ben a St. Louisi Világkiállításon a halasi csipkét nagydíjjal tüntették ki. 1909-ben a halasi csipkét a Magyar Kézicsipke és Iparművészeti RT. vette át, de finanszírozási gondok és a tervező hiánya miatt átmenetileg leállt a készítés.

A Kereskedelmi és Iparügyi Kamara 1934tavaszán felvette a halasi csipkét áruvédjegylajstromába. 1935-ben Kiskunhalas város vezetésének és a Kereskedelmi Minisztériumnak köszönhetően felépült a máig is műhelyként működő halasi Csipke Ház. 1936-ra a halasi csipke világmárka lett. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. Két évvel később a Magyar Posta 400 ezres példányszámban "Halasi Csipke" címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki. A jelentős marketingtevékenység ellenére a halasi csipke értékesítése akadozott. 1964 óta igen ritkán tanítanak be új csipkevarrónőket. A halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált a Népművészeti Tanács minősítése alapján.

1992-ben létrehozták a Halasi Csipke Alapítványt. 1996 őszére pályázatok útján a nevezett alapítvány megteremtette a Csipke Ház felújításának lehetőségét. A Csipke Házat 1998 novemberében avatták fel. Az ezredfordulón két világkiállítást is szerveztek az újjáépített Csipke Házban.

A halasi csipke jellegzetessége, hogy kézzel varott. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot.

A csetneki csipke

A csetneki csipke története a 20. század elejére nyúlik vissza. A csetneki asszonyok a 19. században elsősorban dohánytermesztéssel foglalkoztak. A dohányipar az 1880-as években visszaesett. A felszabaduló női munkaerő képzésével a Szontagh nővérek egy – az európai divatnak megfelelő – csipke készítési kultúráját honosították meg. Így alakult ki a gömöri vert csipke mellett egy sajátos motívumvilágú csipkekészítési technika.

A Szontagh nővérek több évtizedes előkészületek után 1905-ben hozták létre háziiparukat, amely az ír horgolt csipke készítésének hagyományain alapult. Az úri kisasszonyok a tervezéstől a készítésen át az értékesítésig tökéletesen kiegészítették egymást. Gyermekeik nem lévén, halálukig anyai szeretettel egyengették a csetneki csipke sorsát, amely sok tervezés és áldozatvállalás után vált igazi magyar csipkévé.

A Szontagh testvérek nem elégedtek meg az ír csipke készítési módszerének átvételével, ezért a magyar úri himzés formáival gazdagították a motivumkincseket. A csipkéket Aranka tervezte, míg az első mintadarabokat Erzsébet készítette.

1907-ben már 192 rajz csipkeváltozata készült el. Legfontosabb elemeik a karika, a cseresznye, a bajuszka, a cakkos kör, a kis és szárnyas gránátalma, a cakkos tulipán, a levél és a nagy zárt rózsa ettek. A kezdetben horgolással hálózott felületek helyébe a sokkal légiesebb csipkeöltés vagy varrás lépett. A csetneki csipke igen rangos elismerésekkel büszkélkedhet. Sok rendezvényen, kiállításon és vásáron mutatták be az érdeklődő közönségnek.

Marianna kiegészitése a témához: a rececsipke (ez pl. a XX. század elején volt nagyon divatos, de késöbb is csinálták) Németországból indult a frivolitás amit kis "hajócskákkal" csinálnak. Mostanában nálunk is kezd divatba jönni. Pl. a testvértopicunkban a Kézimunka... sokan művelik. Sőt újra reneszánsza van a horgolásnak, sokan teritőket csinálnak, de használati tárgyakat is. Sőt egész nagy irodalma van a horgolt ékszereknek.

Forrás: wikipédia, abádszalók.flix.hu, széplak.hu, sóváricsipke.hu, szentesinfó.hu, magyar csipkekészitők egyesülete.hu, google, és Marianna :) - köszi

Tegnap váratlan meglepetés fogadott amikor a postaládába nyúltam. Egy buborékos boriték és ráadásul az én nevemre cimezve. Fa: Annamari Juhéééééj, már akkor sejtettem, hogy ez nem lehet más, csakis a lidis szatyiért cserébe készitett igazi, kézzel vert csipke.

Bevallom nem birtam ki a lakásig, hanem azonnal feltéptem a boriték száját, és belekukkantottam. Egyébként az egyik szomszéd pont akkor lépett be a lépcsőházba, és vette ki ő is a postáját. Én meg annyira megörültem, hogy nem tudtam gátat szabni kitörö érzéseimnek és hát elhagyta a számat egy "waaauuuuoov" szegény pasi azt sem tudta mi lett velem. Aranyosan odakérdez: Valami jó hir? Én meg mint egy óvodás kislány, vigyorogva válaszoltam neki. Jó hir? Hát nem, ez fantasztikus, ezt nézze meg, ez igazi kézimunka, kézzzzzeeeeel készült csipke, ajándékba, érti? csak úúúúúgy, ajándékba. Az arckifejezését nézve, ő nem örült annyira mint én, de udvariasan biccentett és tetszését fejezte ki a kis fehér "cérnaháló" láttán. Majd elköszöntünk egymástól és mindenki ment tovább a maga dolgára. Este meg csak nézegettem, és nézegettem, nem tudtam betelni vele. Anno nagyon régen voltam Törökszentmiklóson is táborozni. Kézműves táborokban, többször is, és ott is volt csipkeverés. Már akkor is szerettem volna megtanulni ezt a régi, sajnos kihaló félben lévő mesterséget, de a hölgy aki tanitotta nagyon messze lett volna nekem ahhoz, hogy igazán a mesterem, tanitom lehessen hosszú távon is, nem csak a tábor pár napja alatt. És be kellett volna hozzá szereznem minden eszközt. Most megint elgondolkodtam, hogy milyen jó is lenne ha ilyet is tudnék csinálni. Ha jól emlékszem nem extrém bonyolult a csipkeverés mikéntje, bár rengeteg időt, türelmet igényel, de nem megtanulhatatlan. Addig is felteszem az Annamaritól kapott darabot, amit majd egy gyűrűpárna tetejére szeretnék felvarrni.